
Horvátországban 2,5 százalékkal nőtt az eladott új autók száma
Horvátországban az év elejétől szeptember végéig 51 ezer 337 új személygépkocsit adtak el, ami 2,5 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a

Horvátországban az év elejétől szeptember végéig 51 ezer 337 új személygépkocsit adtak el, ami 2,5 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a
A vasárnapi voksolást mintegy 34 ezer belföldi és külföldi megfigyelő követte.

A fesztiválon több programmal emlékeznek meg Muszorgszkij születésének 180. évfordulójáról.

Sokan próbáltak közbenjárni a magyar foglyokért, például az orosz cár is kegyelmet, vagy legalább a halálbüntetésnél enyhébb ítéleteket kért.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka esélyeshez méltón diadalmaskodott 200 méter vegyesen.

A cégekbe mind a magyar állam, mind pedig külföldi és magyar szereplők is szívesen fektetnek.

Hosszú a nagymedencés eseményen 100 méter háton gyűjtött be még egy bronzot.
5 találatos szelvény nem volt.

Egyéni összetettben Kovács zárt a legjobb helyen (30.), de ez sem bizonyult elegendőnek számára a döntőbe jutáshoz.

A korábbi utcai számoknál kedvezőbb időjárás fogadott, 30 fok alatti hőmérséklet és alacsonyabb páratartalom.

A szólistákat a Virtuózok Zenekar kíséri, amely Szüts Apor művészeti vezetésével ezen a hangversenyen mutatkozik be.

A kormányfő azzal indokolta lemondását, hogy nem akart miniszterelnökként a bíróság elé állni.