
Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések
Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések az év első nyolc hónapjában a kártyakibocsátók MTI-nek küldött adatai alapján. Az OTP SZÉP-kártya főszerepet vállalt a hazai turizmus és

Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések az év első nyolc hónapjában a kártyakibocsátók MTI-nek küldött adatai alapján. Az OTP SZÉP-kártya főszerepet vállalt a hazai turizmus és

A projekt közleménye szerint a Jogpontok 39 hónapja működtek uniós támogatásból.

A részvénypiac heti forgalma 36,63 milliárd forint volt az előző heti 54,61 milliárd forint után

A délután 3-ig tartó eseményen házias ételeket kóstolhatnak meg az érdeklődők, de lesz garázsvásár és tombola is.

Az eddigi átlagtermés 80-90 mázsa, a fehér szőlőket 19-19,5-es, a kék szőlőket 20 feletti mustfokkal szüretelik.

A szakember elmondta: részben fizikai, részben az internethasználatban, a közösségi médiában hasznosuló program indul családok, felnőttek és gyerek számára.

Este hét órakor az euró 335,12 forintot ért, reggel negyed nyolckor a jegyzés 335,62 forinton állt.

A magyar jégkorong-válogatott eljutott arra a szintre, hogy elvárássá vált az A csoportba való feljutása.

A forrásokat olyan beruházásokra fordították, amelyek az érintett településen élők komfortérzetét javítja.

A Bahart évente 400-450 millió forint fejlesztésre képes önerőből, ami kevés.

A BKK kéri, hogy aki teheti, válassza a kötöttpályás közlekedési eszközöket, elsősorban a metróvonalakat.

A közlemény szerint Bryan Adams hat kamionnal érkezett meg a magyar fővárosba. Kétórás exkluzív show-val lép fel a Hősök terén.