
Sikeres éveket tudhat maga mögött Eger a turizmus terén
„A (magyar) turizmus és ezen belül Eger hihetetlenül emelkedő pályát fog befutni” a következő években – hangoztatta.

„A (magyar) turizmus és ezen belül Eger hihetetlenül emelkedő pályát fog befutni” a következő években – hangoztatta.

A hepatis C-fertőzés évekig, akár évtizedekig tünetmentes lehet.

A települési szintű lakcímen az a település szerepel, ahol az érintett „szokásosan található”.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,83 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 40 848,04 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető

Idén is díjazta a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítókat a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ), amely a Biztosítási Nagydíjat a lakossági, a vállalati vagyonbiztosítások, illetve

Az E-ingatlan-nyilvántartás teljesen átírja a földhivatali rendszer működését, megújítja Magyarországon az ingatlan-nyilvántartás rendszerét – mondta Tuzson Bence a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kedden a várhatóan

Negyven éve a NASA Pioneer Venus nevű projektje talált arra utaló jeleket, hogy a Vénusz egykor egy sekély óceánnak megfelelő vízzel rendelkezett.

Zsóri mellett Lionel Messi és Juan Fernando Quintero volt jelölt, előbbi egy csodálatos emeléssel, utóbbi pedig bomba szabadrúgással került a legjobb három közé a tíz jelölt közül.

A több mint negyvenéves épület földszintjén átépítették.

Mint a szervezők korábban elmondták, a PesTexttel szeretnék tudatosítani, hogy a középpontban lévő német, francia, angolszász irodalom mellett a Magyarország közelében élő népek irodalmára legalább olyan fontos kitekintenünk.

Csütörtök reggel kilenc órakor védelmi gyakorlat kezdődik.

A projekt során a kormányhivatal kezelte az elhelyezkedést segítő támogatásokat.