
San José-i tenisztorna – Babos az első körben kiesett
A világranglistán 126. soproni játékos 2 óra 50 perc alatt búcsúzott.

A világranglistán 126. soproni játékos 2 óra 50 perc alatt búcsúzott.

A korona érdekessége még, hogy ugyanolyan kézműves munkával és szerszámokkal készült, mint az eredeti a jogarral és az országalmával együtt

Az oroszlánkirály tovább erősítette a Disney pozícióit a kasszasikerlistán.

A legtöbb bejelentés Kelet-Magyarországról érkezett.

A selejtező első kiemeltje szombaton három szettben győzött az amerikai Katrina Scott ellen.

Az újabb biztonsági autós szakasz után már csak négy kör volt hátra, ez azonban a negyedik helyen haladó Vettelnek elég volt ahhoz, hogy két helyet előrelépjen.

Az GKI szerint az építőipar elképesztő, az első öt hónapban 40 százalékos szárnyalásában szerepe lehet az alábecsült árindexnek.

A svájci frank jegyzése 295,65 forintról 295,78 forintra, a dolláré pedig 293,86 forintról 293,75 forintra változott.

A vihar pénteken is sok munkát adott a tűzoltóknak, 168 esetben kellett beavatkozniuk.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az állatok elütése közúti baleset, ezért értesíteni kell a rendőrséget.

A zsűri a közönség által legszebbnek ítélt tizenöt lány közül választotta a bál szépét.

A magyar versenyző a kilencedik időt úszta, de a nyolcadik, visszalépése miatt úszhat a nyolcas döntőben.