
Júliusban ismét templomi koncertsorozat Székesfehérváron
A koncertsorozat nyitó előadása július 4-én lesz a ciszterci templomban.

A koncertsorozat nyitó előadása július 4-én lesz a ciszterci templomban.

Az Oracle felhívta a figyelmet arra, hogy a kritikus adatok és a biztonság miatt a cégeknek fejlesztenie kell az adatkezelést.

A járművezető szakma, a jegyellenőri munka, és a kalauz-hivatás történetét, érdekességeit mutatja be a Földalatti Vasúti Múzeum.

Az államtitkár kifejtette, hogy jelenleg az épületenergetikai korszerűsítésekben látják a legnagyobb energiamegtakarítási lehetőséget.

Eredményesek voltak a magyar női kardcsapat tagjai a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon.

Az aligátorteknős különösen veszélyes állatfaj, csak állatkertben tartható.

A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került.

A hagyományos díszelőadást június 24-én tartják, a Maros Művészegyüttes, a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Kisvárdai Várszínház közös produkciójában

A második negyedévtől már szinte biztosan elkezdődik a lassulás.

A kommüniké szerint a nyár második felében kezdődik az épület felújításának második üteme.

A letenyei közúti határátkelő a Mura-híd felújítása miatt július 31-ig még zárva van.

Az esti koncertek mellett nyilvános mesterkurzusokat valamint hangszerkiállítást és -vásárt is rendeznek.