
Pálinka és Törkölypálinka Verseny zajlik Miskolcon
A három napon át tartó országos versenyre 50 kereskedelmi főzde, több mint 400 féle pálinkát nevezett be. Közülük kerül majd ki az Ország pálinkája.

A három napon át tartó országos versenyre 50 kereskedelmi főzde, több mint 400 féle pálinkát nevezett be. Közülük kerül majd ki az Ország pálinkája.

Szüts Apor kompozíciója a litvániai Future Symphony Competition versenyen közönség-díjas lett, valamint elnyerte a zenekar által alapított díjat is.

Elmaradnak a hétre tervezett előadások, mert a teátrum egyik művésze koronavírusos lett. Az intézmény kedden kiadott közleményében arról tájékoztatta a nézőket, hogy az érvényes járványügyi protokoll szerint járnak el.

Ábrahám Pál egyik legtöbbet játszott darabját mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház. A premier külön érdekessége: ami a revü-operettben eredetileg Nizzában játszódik, azt most Szőcs Artur rendező Londonba helyezte át.

Idén is Miskolc ad otthont a Magyar Hollywood vetélkedő országos döntőjének-

Facebook oldalán tájékoztatott a zenekar: az alapítók döntése alapján a Holdviola jelenlegi formájában megszűnik létezni.

Valter Attila nyerte a 41. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, miután a zárószakasz utolsó kilométerén bravúros teljesítménnyel lekörözte riválisait.

A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya javaslatára az egészségügyi intézmény a Szentpéteri kapui, a Semmelweis Tagkórház és a Szent Ferenc Tagkórház épületeiben 2020. augusztus 28-tól látogatási tilalmat rendelt el

Már megtekinthető a Nem hittél bennem című dal videóklipje, amit saját forgatókönyve alapján Pachmann Péter rendezett.

Jótékonysági előadást tartott a Versbarátok köre a miskolctapolcai Sziklakápolnában.

Vasárnap délután adta hírül saját portálján a minap.hu, hogy egyik újságírójuk koronavírus-tesztje pozitív lett.

Nagy nehézségek árán, de megtartotta a Szerelmes Shakespeare című romantikus vígjáték bemutatóját a miskolci teátrum, pótolva a járványhelyzet miatt márciusban elmaradt premiert.