
„Történeteket szeretek mesélni a színpadon”– beszélgetés Béres Attila rendezővel
Miskolc sokáig kimaradt az életemből, viszont, amikor idejöttem, annál többet kezdtem el belőle felfedezni.

Miskolc sokáig kimaradt az életemből, viszont, amikor idejöttem, annál többet kezdtem el belőle felfedezni.

Évről-évre tavasszal kerül megrendezésre a Bach-hét. Immáron nyolcadik alkalommal hallgathattuk Bach muzsikáját Miskolc belvárosában

A gyerekek szeretik az előadásaimat. Boldogok, ha odamegyek hozzájuk, ha énekelek és velük vagyok.

A Színházi Világnap alkalmából különleges színházbejárással várta nézőit a Miskolci Nemzeti Színház.

Vakok és gyengénlátók számára dolgoztak ki tapintáson alapuló múzeumpedagógiai programot Diósgyőrben.

Edmond Rostand színműve Cyrano de Bergerac az önzetlen, igazi szerelem drámája,

Borsodban is nagy érdeklődés mellett zajlottak a március 15.-i hivatalos ünnepségek és az utána kezdődő rendezvények.

Az embereket mindig az illúzió kergeti abba a tévhitbe: majd valamikor később jobb lesz. Aztán, amikor eljön az a bizonyos valami, kiderül, pont ugyanolyan rossz, csak más miatt.

Petőfi Sándor elbeszélő költeménye, a János vitéz elevenedett meg a Miskolci Nemzeti Színházban, ezúttal mesebalett formájában, a Miskolci Balett előadásában.

Bátka és Hetény mellett Csicsó a harmadik felvidéki település, amellyel február végén a budapesti Duna Palotában ismerkedhettek az érdeklődők.

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes.

Péntek délután jelmezes felvonulással kezdetét vette a Becherovka Miskolci Farsang.