
„A sokszínűségben érzem jól magam” – beszélgetés Rudolf Péter színművésszel
Nagyon jól tudok szemlélődni, alapjában én egy szemlélődő típus vagyok.

Nagyon jól tudok szemlélődni, alapjában én egy szemlélődő típus vagyok.

Vasárnap meggyulladt a negyedik gyertya is az adventi koszorúkon.

Idén Budapest, Miskolc és Szeged adventi villamosa méri össze szépségét olyan városokéval, mint (többek közt) Amsterdam, München, Nürnberg, Bázel, Graz, Pozsony, Prága, Poznań.

Az ikertestvéremmel, Bennel mindig is társasági lények voltunk, szerettük a haverokat. Könnyen nyitottunk más kultúrák, más emberek felé.

Adventi koncertet adott Miskolcon Wolf Kati, akivel a fellépés után beszélgettünk

Végre megérkezett a várva várt Mikulás. Sok helyen lehetett vele találkozni, és Miskolcon még egy színházi előadásra is volt ideje, ahol természetesen minden gyerek kapott tőle ajándékot.

Interjúnk a festményeiből összeállított tárlat megnyitója után készült, a miskolci Zenepalotában.

Zsédényi Adrienn énekesnő a miskolci Művészetek Házában lépett színpadra a Zséda és a Kvartett című produkcival, interjúnk ekkor készült vele.

Először rendezik meg a „Válts családbarát munkahelyre!” elnevezésű állásbörzét, ahol 23 cég kínál majd álláslehetőségeket, a börzével párhuzamosan zajló konferencián pedig megosztják egymással tapasztalataikat a munkáltatók.

Gyerekkoromban nagy Zorán-rajongó voltam, ezt kevesen tudják rólam, de az első két lemezét hangról-hangra tudom.

Hőseink, az aradi vértanúk származásukra nézve ugyan különböztek egymástól, ám a bitófán magyarként dobbant utolsót a szívük – fogalmazott B. Kovács István.

A most megjelent háromszáz oldalas, angol nyelvű kiadvány kölni és miskolci szakemberek összefogásával készült.