
Miskolc kenyere a Magyarok kenyere
Augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén újra megtelt Miskolc belvárosa, de a Szent István téren tartott központi ünnepségen kívül több helyszínen is voltak rendezvények.

Augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén újra megtelt Miskolc belvárosa, de a Szent István téren tartott központi ünnepségen kívül több helyszínen is voltak rendezvények.

Bike Day néven Miskolc egész napos rendezvénnyel készült a Tour de Hongrie borsodi szakaszára a hosszú hétvégén.

Az indoklás szerint a diósgyőri szurkolók rasszista megnyilvánulást tanúsítottak („huhogás”), tárgyakat dobáltak be és tiszteletlenül viselkedtek a játékvezetővel szemben.

A Hétköznapi angyal program során tárgyi ajándékokat várnak. Olyan eszközöket, amelyekkel örömet tudnak szerezni egy-egy nehéz körülmények között élő, rászoruló gyermeknek.

40 veteránautót és 20 régi motort állítottak ki a szervezők. Külön érdekesség, hogy akadt a járművek között olyan is, amit meg lehetett vásárolni.

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Made in Gypsistan fesztivál. Ismét várta a csereháti községekben élő hátrányos helyzetű fiatalokat az Utcaszínházi Alkotóközösség nyári alkotótábora.

Megvannak a felvételi ponthatárok. Miskolcon a fiatalok hatalmas bulival ünnepeltek, aki pedig nem nyert felvételt egyik felsőoktatási intézménybe sem, augusztus 6-ig ismét jelentkezhet.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Chinorányi István miskolci zeneszerző, A Senki szigete című rock-musical, valamint sok szólódal szerzője. Egyik önálló estje előtt adott interjút a Pannon Hírnöknek 2015-ben,

Diósgyőrben nagy hagyománya van már a bajnokságot megelőző szurkolói ankétnak. Szerdán délután a stadion előtt találkozhattak kedvenceikkel a DVTK-drukkerek.

A jubileumot 400 szeletes tortával, színpadi műsorral, lecsófőzéssel, jó borokkal és háztáji portékákkal ünnepelték a borsodiak.

Szabadtéri koncertje után beszélgettünk az énekesnővel, Miskolcon.

Budapesten már létezett, a vidéki városok közül azonban Miskolc volt az első, ahol 1897. július 10-én megindult a villamosközlekedés