
Mozdony az asztalon – vasútmodellek kiállítása Miskolcon
A háromnapos kiállításon közel 40 méteres, digitálisan vezényelt terepasztalon közlekedtek az élethű szerelvények.

A háromnapos kiállításon közel 40 méteres, digitálisan vezényelt terepasztalon közlekedtek az élethű szerelvények.

A Generali Aréna ad otthont annak a pályaválasztási kiállításnak, ahova elsősorban 7. 8. osztályos diákokat és 11. 12. évfolyamos középiskolásokat várnak

A Vállalkozók Országos Szövetsége B.-A.-Z. Megyei Szervezete minden évben 3 kategóriában meghirdeti a legjobbnak járó kitüntetést. Három-három jelölt versengett a díjért, és a győztesek nettó egymillió forintot, egy érmet és Mancs mentőkutya szobrát vehették át.

Szépkorúaknak szervezett játékos vetélkedőt a B.A.Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és Miskolc város önkormányzata

Mostantól kezdve egészen jövő tavaszig csak hétvégeken és ünnepnapokon, valamint karácsony és újév között közeledik majd menetrend szerint a kisvonat Miskolcról, a Dorottya utca- Lillafüred-Garadna útvonalon. A két végállomás között mindössze négy vonatpár fog járni.

Érdekes és látványos tárlat nyílt a miskolci Herman Ottó Múzeumban a reformáció 500. évfordulója alkalmából. A kiállítás anyagát Megyaszó református templomának régi, festett berendezési tárgyai alkotják.

Az épület felújítása során először a külső részeket rakták rendbe, majd a szigetelés és burkolatcsere után kezdődtek meg a belső munkák.

A mai produkció azért különleges, mert itt egyedül vagyok a mesélő, a katona, az ördög – sőt még a királylány is a végén –, úgyhogy minden szereplő én vagyok.

Folytatódni látszik a DVTK sikersorozata. A Magyar Kupa 7. fordulójában legyőzte a Balassagyarmat gárdáját

Simicskó István honvédelmi miniszter adta át Kriza Ákosnak a kitüntetést.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából tartott ünnepségsorozatot díszelőadás zárta a Miskolci Nemzeti Színházban.

Megfelelő időpontban került a közönség elé, nyitottak voltak rá az emberek, de mi sem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz.