
Trianonra emlékeztünk a Nemzeti Összetartozás Napján
Miskolc és Kassa közösen emlékezett.

Miskolc és Kassa közösen emlékezett.

Évadot beharangozó sajtótájékoztatót tartott a zenekar. Lesz Hooligans Symphonic show is.

Az OTP Bank Liga utolsó fordulóját az MTK-Paks mérkőzés döntötte el.

Az idén 55 éves Omega együttes frontemberével a Miskolci Egyetemen tartott közönségtalálkozó után beszélgettem. Vona Ildikó/PannonHírnök: Miskolchoz milyen emlékeid fűződnek? Biztosan rengetegszer felléptél itt… Kóbor

Speciális tanteremben tanulják a diákok a filmkészítést.

Vonatozást és egész napos kirándulást kínáltak a szervezők a Bükkben.

Sajnos az élet közbe szólt, de én azért bízom benne, hogy egyszer még sikerül megvalósítani…

Mintegy 80 gyönyörűséges oldtimer nevezett be a jubileumi túrára és teljesítette a 420 kilométeres távot.

Nagy a tét. Továbbra sem tudni, melyik csapat marad bent az első osztályban.

Az érdeklődők hivatásos katonák segítségével kézbe vehették és kipróbálhatták a fegyvereket.

35 avasi pince várta az érdeklődőket borkóstolóval és zenés programokkal.

A városnapi események után az Avasi Borangolás nevet viselő rendezvénnyel folytatódott a szórakozás.