Népszerű férfi szoprán énekesünk nemrég tért vissza Sanghajból, ahol nagysikerű hangversenyt adott. Alig két nappal hazaérkezése után pedig már a Miskolc melletti Alsózsolcán énekelt a magyar közönségnek, mégpedig ugyanabból az alkalomból, mint Kínában.
Vona Ildikó: Mi az összekötő kapocs a két koncert között?
Vásáry André: A Sanghaji Magyar Főkonzulátus hívott meg Kínába és a Külgazdasági és Külügyminisztérium is támogatta, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából idén én adjam azt a hagyományos koncertet, melyet Sanghajban minden évben megszervez a konzulátus, és amellyel – a dátumok egybeesése miatt – egyúttal a kínai holdújévet is megünneplik. A magyar Himnusz születésnapjára mindannyian büszkék lehetünk, így több szempontból is megtiszteltetés, hogy Kínában és pár nappal később itthon, Alsózsolcán is ez volt a koncertem apropója.
– Ez azt is jelenti, hogy ugyanazt a műsor összeállítást vitte az ázsiai közönségnek, mint amit Alsózsolcán hallottunk?
– Nem. A műsoraimat nemcsak az alkalomhoz illően állítom össze, hanem figyelembe veszem a közönség és a szervezők igényeit is. Szerencsés vagyok, hogy komolyzenét és könnyűzenét egyaránt énekelek, tehát széles a választék. Kínában lehetőségem volt rá, hogy zongorakísérőt vigyek magammal, így a miskolci születésű Mészáros Nóra Zita kiváló kollégámmal együtt léptünk fel, aki szólót is játszott ezen a hangversenyen. A szervezők kérése szerint a komolyzenei darabok kerültek túlsúlyba a műsorban, hiszen Kínában nagyon kedvelik az európai klasszikus zenét, így Händel, Vivaldi, Liszt Ferenc műveit és Lajtha László népdalait adtam elő, de énekeltem egy-két nagyívű világslágert is, amit szintén nagy tapssal fogadott a közel ezer fős közönség. Alsózsolcán viszont inkább a Mozijegy című lemezem filmzenéit kérték tőlem.
– Milyen volt a fogadtatása a kínai koncertnek?
– Én is kíváncsian vártam, milyen visszhangja lesz, lesz-e egyáltalán, hiszen mondták, hogy Kínában nem szoktak az újságok koncertekről írni. Az előadáson nagy tapsot kaptam, adtam ráadást is, odajöttek, fotózkodtak velem, minden jól ment, nem számítottam többre. Meglepetésemre azonban a 25 milliós Sanghaj legolvasottabb internetes portálja hosszú cikket közölt a koncertről, ráadásul engem magyar „géniusznak” nevezett, ami persze nagyon jólesett! Igaz, jó előjel volt az is, hogy már a koncert előtt napokkal elfogyott az összes jegy, pedig korábban még soha nem szerepeltem Kínában.
– Milyen volt a közönség összetétele? Csak kínaiak voltak vagy európaiak is?
– A kínaiak abszolút többségben voltak. Nyilván jött néhány európai is, meg a konzulátuson dolgozók, de azért Kínában a kínaiak vannak többségben természetesen.
– Gratulálok ehhez az újabb sikerhez! Mérföldkőnek tartja a pályafutásában?
– Azt talán így nem mondanám. Mérföldkő majd az lesz, ha megszerzem a másoddiplomám a Zeneakadémián. De mindenképpen egy nagyon emlékezetes eseménye az életemnek. Az első ázsiai utam, az első ázsiai koncertem, ráadásul fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg, tehát mindenképpen feledhetetlen.
– Szokott ilyenkor visszaemlékezni a kezdetekre? Például arra, hogyan, miért lett énekes?
– Én inkább előre szoktam nézni, de szívesen felidézem, ha kérdezik. Kicsit félénk, tartózkodó gyerek voltam, akkoriban még nemigen szerettem szerepelni. A tanáraim ugyan látták, hogy muzikális vagyok, igyekeztek is rábeszélni az énekkarra, meg az ének tagozatra, de én jobban szerettem focizni, tornázni, teniszezni. Így aztán viszonylag későn kezdtem énekelni tanulni, s azt is egy véletlennek köszönhetően. Egy barátnőm ugyanis meghallotta a hangom és elcipelt az ének tanárához.
– Ahol aztán az is kiderülhetett, hogy a hangja nem éppen szokványos. Gondolom, az énektanárokhoz sem naponta kopogtatnak be leendő tanítványok ilyen hanggal. Mennyire ritka ez a hangfaj?
– Eléggé. Talán három férfi szoprán lép fel rendszeresen a nemzetközi színpadokon, itthon egyedül vagyok. Kontratenorból már jóval több van. Ők is magas hangon énekelnek, de nem ennyire. Alapvető különbség még, hogy férfiszoprán nem lehet akárki, ahhoz megfelelő fizikai adottságokkal születni kell, nem megtanulható. Ez persze nem jelenti azt, hogy akinek meg vannak az adottságai hozzá, nem is kell tanulnia. A kontratenor viszont választott hangfaj. Minden férfinek van olyan falzett funkciója, amiből képezni lehet.
– Eddig öt lemeze jelent meg, ebből három arany és egy platina státuszt ért el. Készül-e újabb albuma mostanában? Milyen tervei vannak?
– Szeretnék új albumot, de az anyagi háttér megteremtése sosem egyszerű feladat, így most még nem tudom megmondani, sikerül-e. A legutóbbi lemezem, a filmzenés Mozijegy című 2014-es kiadású, és igen szépen fogyott. Tavaly két új popdalom is megjelent, az egyik az Eurovíziós Why, amihez videó klip is készült. A másik decemberben került nyilvánosságra, Run! Run! a címe. Legközelebbi tervem, hogy ehhez is összejöjjön egy videó klip. Továbbra is folyamatosan koncertezem itthon és külföldi fellépésekről is folynak tárgyalások. Aki szeretné tudni, mikor és hol lépek fel, figyelje a Facebook oldalamat és a honlapomat (www.vasaryandre.hu). Közben tanulok az egyetemen, eleget teszek felkéréseknek tévében, rádióban, szóval élem az énekesek életét.
– Említette az előbb, hogy mindig előre néz. Nem tudom, a karrierje elején látta-e előre a mostani sikereit, de mit lát most a jövőjében? Milyen célokat fogalmaz meg magának?
– Ez nagyon érdekes, mert az ember mindig vágyódik valami után. Vágytam a mostani eredményeimre is, de meg is küzdöttem értük. Az első aranylemezem például éppen egy lemezbemutató koncerten kaptam meg. Viszont én az a típus vagyok, aki csak rövid ideig tud örülni, utána emeli a tétet. Az első aranylemezem után azt mondtam, hogy de jó lenne egy platina, és most már az is megvan. És mindig van feljebb. Itthon sínen vagyok, azt hiszem, de most Kínából hazatérve úgy érzem, jó lenne többet koncertezni külföldön is.
(Fotók Vásáry André archívuma)
