Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Az ismeretlen ismerős – MEGHOSSZABBÍTVA!

Áprilisig látogatható az Ismeretlen ismerős c. Vaszary János festményeiből álló tárlat.

Áprilisig látogatható az Ismeretlen ismerős c. Vaszary János festményeiből álló tárlat. Vasárnap zárt volna, ám a nagy érdeklődés miatt a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) meghosszabbította.

A XX. század első felének egyik legnépszerűbb művészének alkotásaiból – 1961 és 2007 után – harmadszor állított össze és nyitott kiállítást a Magyar Nemzeti Galéria 2022. szeptemberben. Külön érdekesség, hogy az itt látható 70 műből 24 ismeretlen volt eddig a szakma és a közönség számára. A művész hagyatékával került a múzeum raktárába az a két, évtizedek óta pihenő tekercs, amit 2016-ban megtaláltak. Ezeket kibontva Vaszary 40 (!) még nem ismert festményére bukkantak a szakemberek.

 

Vaszary János (1867-1939) a magyar festészet egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb alkotója.

 

Festészeti tanulmányait a pesti Mintarajziskolában – a Magyar Képzőművészeti Egyetem elődjében – kezdte, majd Münchenben folytatta, végül Párizsban, a Julian Akadémián fejezte be. Az 1890-es évek végén a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, később alkotott az impresszionizmus, az expresszionizmus, majd az art deco stílusában is.

 

Virágok Vaszary-módra  (Fotó: MTI/ Kovács Tamás)

 

A 2022- ben nyílt tárlaton látható alkotások életműve szinte minden korszakát bemutatják: az első világháború utáni, expresszív korszaktól kezdve, számos új művel a tatai műteremházban festett virágcsendéleteken, kerti kompozíciókon, a nagyváros és a Duna-korzó fényeit megragadó festményeken át, az itáliai tengerpart hangulatát megidéző képekig.

Egészen április 2-ig lesz lehetősége a közönségnek a meghosszabbított Vaszary-kiállítást megtekinteni.

 

(Nyitókép: Vaszary egyik festménye a kiállításon / Fotó: MTI/ Mohai Balázs)

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 

További cikkek