Több mint 11 ezren vettek részt a szombatról vasárnapra halasztott 42. Lidl Balaton-átúszáson, melyen a férfiaknál holtverseny született, míg a nőknél Juhász Janka győzött.
A szervezők tájékoztatása szerint a szombati rossz időnek nyoma sem volt vasárnap kora reggel, és Révfülöpön, a rajt helyszínén kiváló körülmények között indult az átúszás, ugyanakkor később a vártnál jobban megélénkült a délnyugati szél, felerősödött a hullámzás, emiatt biztonsági okokból egy időre a rajtot is leállították, de a kényszerszünet után folytatódhatott az esemény.
A viadalon a Révfülöp és a balatonboglári Platán strand közötti 5,2 kilométeres távra elsőként, reggel hétkor, profi sportolók, a junior nyíltvízi úszó-válogatott egy csoportja startolt el, közülük leghamarabb Barabás Imre és Hartmann Máté érte el a déli partot másodpercre azonos, 1:01:54 órás eredménnyel, a nőknél Juhász Janka kétszeres magyar bajnok úszó 1:04:15 órás idővel győzött.
A mezőny nagy részét ugyanakkor nem a profik, hanem a szabadidő-sportolók alkották. Magyarország 1100 településről, illetve összesen 51 országból érkeztek úszni vágyók Révfülöpre. Mások mellett átúszta a tavat a 70 éves Gurbán Béla, aki az első, 1979-es esemény óta egyetlen Balaton-átúszást sem hagyott ki. Szintén úszott Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára, Kapu Tibor, a Hunor Programban kiválasztott űrhajós és Járai Máté színész is. Czene Gábor paratriatlonos egymás után háromszor teljesítette a távot, így összesen több mint 15 kilométert úszott.
A szervezők beszámolójukban kiemelték a Mezőkövesdről származó Bajzáth Lászlót, aki matyó népviseletben úszta át a Balatont, ami – saját bevallása szerint – még mindig kisebb őrültség, mint amit néhány éve csinált, akkor ugyanis 45 kilogrammos tűzoltó felszereléssel teljesítette a távot. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is részt vett az eseményen a Magyar Honvédség katonáiból, honvédelmi alkalmazottjaiból és családtagjaikból álló Úszó Erőd mintegy 400 tagja.
Korosztályok a Balaton-átúszáson
A résztvevők között többségben voltak a férfiak (60-40 százalék), viszont a féltávú úszásnak több nő vágott neki (53-47). A legidősebb induló egy 84 éves férfi volt, miközben csaknem minden tizedik úszó 18 évesnél fiatalabb, köztük sok általános iskolás gyerek. 1979 óta összesen már több mint 235 ezren úszták át a Balatont.
„Sokszor mondjuk, hogy ez egy legyőzhető kihívás, tulajdonképpen kortól, nemtől, testalkattól függetlenül bárki képes lehet rá. Örülünk, hogy olyanok is rengetegen voltak a 42. Lidl Balaton-átúszás mezőnyében, akik életükben először próbálkoztak. Bízom benne, hogy ők is és a rutinos úszók is felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. Bent tempózni a Balaton közepén, körbenézni, gyönyörködni a panorámában, majd folytatni az úszást, az maga a csoda” – idézte a közlemény Kocsis Árpádot, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetőjét.
Fotó: A 42. Lidl Balaton-átúszás résztvevõi érkeznek a balatonboglári célba 2024. július 21-én (MTI/Máthé Zoltán)