Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Befejeződött a jáki templom helyreállítása

Befejeződött a jáki templom helyreállítása, következhet a látogatóközpont megépítése

Befejeződtek a jáki Szent György-templom külső és belső helyreállításának, restaurálásának több évig tartó munkálatai, a következő lépés a már kész kivitelezési tervekkel rendelkező látogatóközpont megépítése lehet – mondta el az MTI-nek pénteken Sarkadi Márton építész, a Szombathelyi Egyházmegye projektvezetője.

A templombelső helyreállítása már 2022-ben befejeződött, azóta elkészültek a templom homlokzatának restaurálási munkálatai is, amelyek közül a legfontosabb a jáki templom közismert nyugati kapujának helyreállítása volt – mondta, hozzáfűzve, hogy megújult a templomkert, beleértve a sétautakat és a világítás korszerűsítését is.

 

Oszlop a jáki templomban (Fotó/ Forrás: Szombathelyi Egyházmegye Facebook oldala)

 

Sarkadi Márton kiemelt, hogy a felújítás keretében elkészült a XIII. századi Szent Jakab-kápolna teljes restaurálása is.

Hozzátette, hogy a következő lépés a jáki templomhoz kapcsolódó látogatóközpont és kiállítótér megépítése, amelynek előkészítéseként pénteken elszállították a Savaria Múzeumból az apátsági templom kapuját díszítő eredeti apostolszobrokat. Ezek közül hármat Jákon, egy a templomhoz kapcsolódó épületben, egy turisztikai pavilonban lehet majd ideiglenesen megtekinteni, a többit a látogatóközpont felépüléséig a Szombathelyi Egyházmegye műtárgyraktárában helyezik el.

Ezzel a lépéssel Sarkadi Márton szerint arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy Jákon nemcsak a román kori templom épülete jelent látnivalót, hanem azok a régészeti leletek és egyéb tárgyak is, amelyek bemutatják annak történetét, megvilágítják régészeti, művészettörténeti jelentőségét.

 

2 milliárd forintból újult meg a  jáki templom

 

Sarkadi Márton elmondta: 2018 óta a jáki templom helyreállítására több mint 2 milliárd forint kormányzati támogatást kapott a Szombathelyi Egyházmegye, a látogatóközpont létesítéséhez – amelyhez az apátsági épületek szolgálnak alapul, de egy új nagy kiállítótér is épülne – további több mint 1 milliárd forintra van szükség.

A megújult apátsági templomot a tervek szerint április 21-én, vasárnap áldja meg ünnepélyes keretek között Székely János megyéspüspök.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Illusztráció (Fotó/ Forrás: A jáki templom felújítása Facebook oldal)

Kövessen minket a Facebookon is!

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek