Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

BÉT: A Mol és a Richter erősödésének köszönhetően zárt pluszban a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,93 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 34 917,01 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, alacsony forgalom mellett a Mol és a Richter árfolyamának jelentős emelkedése miatt tudott a BUX-index pluszban zárni. A Mol-részvények 2,43 százalékos erősödésében az olajár emelkedése is szerepet játszott – tette hozzá.

A Mol 42 forinttal, 2,43 százalékkal 1770 forintra erősödött, 830,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,44 százalékkal 10 800 forintra csökkent, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 372 forintra nőtt, forgalma 146,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 3,39 százalékkal 6400 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3449,53 ponton zárt szerdán, ez 23,13 pontos, 0,67 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek