Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

BÉT: A Mol és az OTP húzta a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 427,12 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 41 103,01 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az uniós költségvetés lengyel-magyar vétójának elmaradása miatt folytatódott elsősorban az erősödés a magyar részvénypiacon, amely felülteljesítő volt a nemzetközi mezőnyben, és átlagon felüli forgalommal zárt.

A vezető részvények közül kiemelte a Mol jó teljesítményét, amelyet az olaj drágulása segített. Az OTP  árfolyama is emelkedett, a Richter is pluszban zárt, míg a Magyar Telekom árfolyama stagnált.

Délután volt az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése, a döntés az elemző szerint nem okozott meglepetést: az eurókamat szinten tartása mellett bővítették az eszközvásárlási programot, illetve megkönnyítették a kereskedelmi bankok hosszú távú finanszírozási feltételeit. Ezeket az intézkedéseket jelezték előre korábban – tette hozzá.

A Mol 40 forinttal, 1,94 százalékkal 2 106 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,93 százalékkal 12 960 forintra nőtt, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 380 forinton zárt, forgalma 163,2 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 60 forinttal, 0,80 százalékkal 7 580 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3 431,99 ponton zárt csütörtökön, ez 12,13 pontos, 0,35 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek