Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

BÉT: enyhe pluszban zárt a BUX

A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények értéke a Richter kivételével nem, vagy alig változott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 152,88 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 42 906,48 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények értéke a Richter kivételével nem, vagy alig változott.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a csütörtöki kereskedést az európai részvénypiacokra jellemző pozitív korrekció határozta meg. Ennek köszönhető, hogy a BUX napközben jelentősen emelkedett, bár a zárásra csökkent a lendület – tette hozzá Varga Zoltán.

A Mol árfolyama 2046 forint maradt, a papír forgalma  1,4 milliárd forintot ért el.

Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,04 százalékkal 13 125 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 414 forint maradt, forgalma 94,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,04 százalékkal 8765 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3766,06 ponton zárt csütörtökön, ez 29,90 pontos, 0,80 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek