Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

BÉT: gyengült a BUX, vitte magával az OTP-t is

Az OTP annak ellenére gyengült, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyértelműen a kamatemelés mellett foglalt ma állást, ami jó hatással szokott lenni a bankpapírra.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 339,89 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 48 206,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, az OTP gyengébb teljesítménye miatt kisebb korrekció történt a BÉT-en.

Az OTP annak ellenére gyengült, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyértelműen a kamatemelés mellett foglalt ma állást, ami jó hatással szokott lenni a bankpapírra – tette hozzá az elemző.

Török Lajos közölte, a Mol irányt keresett, a Richter árfolyama esett, viszont jól teljesített a Magyar Telekom, amely csütörtökön részvény aukciót tart, ezért a nap nagy részében fel lesz függesztve a kereskedés a részvényeivel.

A Mol 4 forinttal, 0,17 százalékkal 2392 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,47 százalékkal 16 705 forintra csökkent, forgalmuk 10,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,47 százalékkal 413 forintra nőtt, forgalma 542,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,63 százalékkal 7915 forintra esett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3676,16 ponton zárt szerdán, ez 24,63 pontos, 0,67 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek