Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

BÉT – Növekvő forgalomban gyengült a BUX a héten

A vezető részvények közül a Mol szenvedte el a legnagyobb veszteséget, egészen a 2800 forintos technikai támaszig esett.

Növekvő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 826,51 ponton zárt pénteken, 1064,23 ponttal, 2,6 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 43,43 milliárd forint volt az előző heti 36,63 milliárd forint után, a vezető részvények közül a Magyar Telekom erősödött, a Mol, a Richter és az OTP gyengült.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött elemzése szerint a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a romló nemzetközi befektetői hangulat miatt jelentősen csökkent a héten. Csütörtökön indult némi pozitív korrekció, de csak a veszteség egy részét sikerült ledolgozni.
A hangulatot alapvetően a vártnál jóval gyengébb amerikai makroadatok rontották el, emiatt jelentősen erősödtek a kamatvágási spekulációk az Egyesült Államokban – jelezték.
A vezető részvények közül a Mol szenvedte el a legnagyobb veszteséget, egészen a 2800 forintos technikai támaszig esett.

A Duna House első félévi bevétele 15 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, míg a cég működési költségei stagnáltak. A működési eredmény így csaknem 55 százalékkal csökkent, 1,4 milliárd forintról 641,6 millió forintra, társaság adózott eredménye pedig 57 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban. A bevételek csökkenését az okozta, hogy az idei évben szüneteltek az ingatlanátadások, míg a bázisidőszak értékesítését a Reviczky Liget átadásai növelték.
Az Equilor kommentárjában kiemelte, hogy az idei első félévben folytatta a dinamikus növekedését az Opus. A vállalat működési bevétele 113,8 milliárd forintra nőtt a tavalyi 22 milliárdról, EBITDA-ja elérte a 7 milliárdot, tavaly ez 1,7 milliárd volt. Az akvizíciók hatására a vállalat által az első félévben elszámolt értékcsökkenés jelentősen, 795 millió forintról 15,9 milliárd forintra nőtt. A vállalat vesztesége a magas értékcsökkenési ráfordítás miatt 4,2 milliárd forint lett, szemben a bázisidőszak 119 millió forintos profitjával. Pénteken az Opus árfolyama 2,22 százalékkal erősödött arra hírre, hogy megvásárolhatja az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt-t.

A hét híreihez tartozik, hogy az Elmű és az Émász részvényeinek kereskedését október 4-én reggeltől felfüggesztették a hétfői  tőzsdenap végéig, mivel bejelentették, hogy az E.ON Hungária Zrt. megvásárolta az EnBW (Energie Baden-Württemberg) csoport 27 százalékos Elmű és Émász részvénycsomagját, és szándékában áll megszerezni az MVM Elmű és Émász részesedését is. A két társaság részvényeire az E.ON pénteken nyilvános vételi ajánlatot is tett.
A Magyar Telekom ára 0,34 százalékkal emelkedett a héten, pénteki záróára 438,5 forint volt, heti forgalma kissé meghaladta az 1 milliárd forintot.
A Mol 3,88 százalékkal esett, pénteken 2826 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma csaknem 9,7 milliárd forint volt.
A Richter árfolyama 3,44 százalékkal csökkent, a hét utolsó kereskedési napján 4828 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 7 milliárd forintot.
A héten az OTP-részvények 1,79 százalékkal gyengültek, pénteken 12 590 forinton zárt a bankpapír, heti forgalma meghaladta a 23,2 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4222,54 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 99,58 ponttal, 2,30 százalékkal alacsonyabban.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek