Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Buenos Aires-i tenisztorna – Bondár finalista, Udvardy kikapott az elődöntőben

Bondár Anna döntőbe jutott szombaton a Buenos Airesben zajló, 125 ezer dollár (38,8 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisz tornán.

Bondár Anna döntőbe jutott szombaton a Buenos Airesben zajló, 125 ezer dollár (38,8 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán, míg Udvardy Panna az elődöntőben búcsúzott. A két magyar játékos párosa az elődöntőig jutott.

    A challenger-viadal eredményközlője szerint egyesben a harmadik helyen kiemelt Bondár – aki 135. a világranglistán – a viadal első kiemeltjét, az egyiptomi Majar Serifet búcsúztatta három játszmában.
Az ötödikként rangsorolt Udvardy (128.) a francia Diane Parryval csapott, és két szettben kikapott.
Bondár és Udvardy párosban is elindult, ott a verseny harmadik kiemeltjeként várták az elődöntőt, ahol az elsőként rangsorolt Irina Maria Bara, Ekaterine Gorgodze román, georgiai kettőssel találkoztak. Az első játszmát a magyarok 4:2-es vezetésről veszítették el, a folytatásban pedig hiába hárítottak öt mérkőzéslabdát, a rivális végül rövidítésben megnyerte a második szettet és így a meccset is.

Eredmények, elődöntő:
egyes:
Bondár Anna (3.)- Majar Serif (egyiptomi, 1.) 4:6, 6:3, 6:3
Diane Parry (francia, 7.)-Udvardy Panna (5.) 6:3, 7:6 (7-3)
páros:
Irina Maria Bara, Ekaterine Gorgodze (román, georgiai, 1.)-Bondár, Udvardy (3.) 6:4, 7:6 (7-3)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek