
Jónak lenni jó! – Több mint 35 millió forint gyűlt már össze
A Jónak lenni jó! idei kampányához már számos művész, sportoló és intézmény csatlakozott.

A Jónak lenni jó! idei kampányához már számos művész, sportoló és intézmény csatlakozott.
Elmondta, az adománygyűjtést vasárnap kezdték, keddig tart.

Keddig várja a karácsonyi ajándékokkal teli cipősdoboz-adományokat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Magyar Cserkészszövetség.

Levente szülei nemrég a közösségi oldalukon jelentették be, hogy összegyűlt a 700 millió forint az amerikai gyógyszerre.

Az egyházak javára tett 1 százalékos szja felajánlást 2018 óta mindaddig automatikusan figyelembe veszi az adóhatóság.

Motorosok gyűjtöttek játékokat a miskolci gyermekegészségügyi központ kis betegei számára.

Az összeöntés ünnepére idén a Zala megyei Nemeshany településen kerül sor.

Eredetileg 3 Biblia érkezett egyszerre Hanauból, abrakos tarisznyában csempészték őket. A másik kettő sorsáról nincs tudomásuk.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a pakisztáni kormány több tagja, helyi üzletemberek, és Pakisztán külképviseleteinek vezetői is.

Újabb átadóval folytatódott a Miskolc Pláza által augusztusban indított Hétköznapi angyal című jótékonysági program.

A Szent István-bazilika előtti téren tartott fellépés egy száz állomásból álló koncertsorozat kiemelt eseménye volt. A jótékonysági programban több mint 11 millió forint adomány gyűlt össze.

A Hétköznapi angyal program során tárgyi ajándékokat várnak. Olyan eszközöket, amelyekkel örömet tudnak szerezni egy-egy nehéz körülmények között élő, rászoruló gyermeknek.