Szenteste is szolgálatban
A megye 13 kapitányságának vezetői, ajándékcsomaggal lepték meg azokat a rendőröket, akik szenteste látnak el szolgálatot.
A megye 13 kapitányságának vezetői, ajándékcsomaggal lepték meg azokat a rendőröket, akik szenteste látnak el szolgálatot.
Aranyvasárnap meggyújtották a szeretetet szimbolizáló gyertyát a miskolci Szent István téren és a Lovagi Tornák Terénél lévő óriáskoszorúkon.
Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, a legnagyobb rohamra december 20-23-a között számítanak a megkérdezett áruházláncok.
A történelem során az anyaország és Erdély is sok vihart élt meg, Erdély azonban még mindig őrzi kincseit. Ezekből a kincsekből hoztak most a homoródoklándi és székelykeresztúri fiatalok – mondta el köszöntőjében az Országgyűlés elnöke.
Szépen feldíszített villamoson érkezett a Mikulás Miskolcra. A város adventi járművén december 6-án osztott ajándékot
A keresztény karácsony hagyományainak, ezek között is a betlehemállításnak a jelentőségéről szól Ferenc pápa advent első vasárnapján kiadott apostoli levele.
Az Advent Bazilika rendezvény megnyitója.
Naponta átlagosan tizenöt lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, de télen ez a szám a duplájára emelkedik, vagyis csaknem 45 percenként kigyullad egy lakás – áll a közleményben.
Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka.
Az ország 30 méter magas fő karácsonyfáját december 5-én kezdik el felállítani, s december 12.-én rá kell kerülnie a 2 millió 700 ezer értékű díszeknek és világításnak.
A Katolikus Karitász a magyar katolikus egyház hivatalos segélyszervezete, amely lefedi az egész országot.