
Heti makronaptár – A tavalyi inflációs és államháztartási statisztika is megjelenik a jövő héten
Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi termékforgalom tavaly novemberi statisztikáját első becslése alapján.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi termékforgalom tavaly novemberi statisztikáját első becslése alapján.

A jövő hét legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamat-meghatározó ülése lesz.

Szerdán publikálja a PM az augusztus 7-én közzétett előzetes júliusi adatok kiegészítését.
Kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árak júniusi adatait.

A magyar gazdaság az első fél évben a tavalyival megegyező, kiugró mértékben, 5,1 százalékkal bővült.

Pénteken teszi közzé a statisztikai hivatal a fogyasztói árak októberi adatait.

A magyar gazdaság fundamentumai továbbra is kedvezőek, a GDP-növekedés üteme ugyan lassulhat, de az idei évben is élénk marad az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése

A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása az év második negyedévében 638 milliárd forintot, a negyedéves GDP 5,6 százalékát tette ki.

A fogyasztói árak májusban átlagosan 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, áprilishoz viszonyítva 0,7 százalékos volt az árak emelkedése.

Pénteken teszik közzé,az államháztartás május végi adatait.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ezúttal nem közöl adatot, és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) esemény naptára is üres a jövő héten.

Az Eurostat statisztikája szerint Magyarország államadóssága a tavalyi év végén 28 095 665 milliárd forint volt, ami a GDP 73,6 százalékának felelt meg. Az államháztartási hiány a tavalyi év végén 746 319 milliárd forint volt, ami a GDP 2,0 százalékát tette ki.