
AM: tavaly 800 milliárd forint támogatás gazdálkodóknak
A mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben is jelentős szerepet játszó növénybiztosítások díjtámogatása 5 milliárd forintot volt.

A mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben is jelentős szerepet játszó növénybiztosítások díjtámogatása 5 milliárd forintot volt.

A Magyar Közlöny december 27-i számában megjelent döntések értelmében számos erdélyi szervezet, intézmény, egyház részesült többlettámogatásban.

Az építési hitelek száma kétötödével, összegük egyötödével nőtt a tavalyi első félévéhez mérten.

A 2,5 millió forintos támogatás sok típus esetében azt jelenti, hogy a nagycsaládosok közel fél áron juthatnak hozzá az autóhoz.

A Thália Színház ma már állandó társulattal, komoly művészeti koncepcióval és sokszínű repertoárral rendelkezik.

41 millió forint állami támogatással épült meg a helyi termelői piac, ahol 15 fedett elárusító asztalon nyílik lehetőség a helyi termékek árusítására.

A forrásokat olyan beruházásokra fordították, amelyek az érintett településen élők komfortérzetét javítja.

Az államtitkár a bölcsődei rendszer bővítéséről elmondta, hogy július elsejétől 95 milliárd forintra pályázhatnak önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek.

Az adósságfék szabályok a rendeletben foglalt feltételek teljesülése esetén a babaváró kölcsön hitelkiváltási céllal való felhasználhatóságát nem gátolják.

A közlekedési konferencia résztvevői áttekintik a közlekedési rendszerekben rejlő együttműködési lehetőségeket, a gazdaságfejlesztés hatását a régió közlekedésére,

Megnyílt a Magyar falu program pályázata, már több mint 1700 település regisztrált pályázóként, és nyolcszáz pályázati anyagot el is kezdtek feltölteni az érintettek.

4 milliárd forintból újul meg a Szolnoki Szigligeti Színház épülete, az engedélyezési és kiviteli tervek elkészültek.