
Németországban a legdrágább az áram a világon
A német fogyasztók a felmérés szerint átlagosan 32,10 eurócentet fizetnek az elektromos áram kilowattórájáért, 163 százalékkal többet a 12,22 centes globális átlagnál.

A német fogyasztók a felmérés szerint átlagosan 32,10 eurócentet fizetnek az elektromos áram kilowattórájáért, 163 százalékkal többet a 12,22 centes globális átlagnál.

Hoffmann Imre elmondta, a helyszínen 150 napelemet helyeztek el, az ennek segítségével keletkezett áram túlnyomó részét az üzem hasznosítja, a felesleget az E.ON áramrendszerébe táplálják.

A Mavir Zrt. is rendelkezik tartalék telephelyekkel, amely a legrosszabb forgatókönyvek életbe lépése esetén ki tudják váltani a jelenlegieket.

Az NKM munkatársai megerősített létszámmal kezdték meg a hibák feltárását és a helyreállítást.

A viharos erejű szél házak és közintézmények tetejét bontotta meg, közel kétezer ház tetőszerkezete sérült meg.

A tűz a három szintes kollégium egyik földszinti szobájában keletkezett. Az épületet több mint négyszáz embernek kellett elhagynia.

Az energiatárolói engedéllyel várhatóan augusztus végén megkezdi működését az első magyarországi nagy teljesítményű, energia szabályozási célra épített akkumulátoros tároló.

A Status Power Invest Kft. 85 százalékra növeli tulajdonát a Mátra Energy Holding Zrt.-ben, így kizárólagos irányítást szerez a Mátrai Erőmű felett.