
Korinda táncház Bécsben
A felnőtt táncház alatt nem csak moldvai, hanem felcsíki dallamokra is táncolhattak a résztvevők.

A felnőtt táncház alatt nem csak moldvai, hanem felcsíki dallamokra is táncolhattak a résztvevők.

Ausztriában 1,7 millió olyan ember él, aki más országban született; ez az osztrák lakosságnak csaknem egyötöde.

Tirol egyes részeiben a nagyfokú lavinaveszély miatt is 4-es fokozatú riasztás van érvényben.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Kárpát-medence tizenegy helyszínén mutatja be a Tenkes kapitányát, Bécs a hetedik helyszín.

Bécsből Nyugat-Európába augusztusban a tavalyihoz képest 12 százalékkal, Kelet-Európába csaknem 20 százalékkal többen utaztak.

A Pressgasse-Schäffergasse sarkán található házat a gázrobbanás óta az összeomlás fenyegeti. Az épületet 1950-ben építették, 30 lakásában 50-en laktak.

Ezzel teljessé vált a magyar válogatott jövő évi divízió I/A-s ellenfeleinek listája: a világelitből az osztrákok mellett a franciák búcsúztak, rajtuk kívül a Koreai Köztársaság és Szlovénia, valamint a harmadosztályból feljutott román együttes lesznek a riválisok.

Magyarország és Ausztria a jövőben közösen pályázik sportesemények megrendezésére – többek között erről állapodott meg Bécsben a Szövetségi Közszolgálati és Sportminisztérium sportért felelős szekciójának vezetője,

Felsőőri székhellyel alakult meg a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület (BMKE) 1968-ban azzal a céllal, hogy kiálljanak a burgenlandi magyarok jogaiért, valamint ápolják a magyar nyelvet és kulturális örökséget

Bécs szeptember végéig megkötné a bérleti szerződést a CEU-val, amely a 2022-23-as tanévben kezdené meg működését az osztrák fővárosban.