
Visszaesett az új gépkocsik eladása Csehországban
Az autóipari szövetség csütörtöki közleménye szerint az év első két hónapjában 29 481 új személykocsit adtak el. Az új autók 81 százalékát, négy százalékkal többet, mint tavaly, cégek vásárolták meg.

Az autóipari szövetség csütörtöki közleménye szerint az év első két hónapjában 29 481 új személykocsit adtak el. Az új autók 81 százalékát, négy százalékkal többet, mint tavaly, cégek vásárolták meg.

Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, 828 ezerrel, 3,8 millióra emelkedett, miközben az autók átlagos életkora három évvel meghosszabbodott.

Februárban a kereslet viszont elég gyatrán alakult, a vonatkozó indikátor mínusz 3,6 pontra csökkent a januári plusz 10,6 pontról.

Tavaly az év első két negyedében jelentősen visszaesett a Daimler haszongépjármű érdekeltsége, a Daimler Truck AG forgalma és bevétele – jelentette be Martin Daum vezérigazgató a társaság éves sajtókonferenciáján csütörtökön Stuttgarban.

A Kia Motors internetes befektetői fórumon bemutatott „Plan S” szerkezetátalakítási stratégiájában három pillérre tervezi áthelyezni a cég tevékenységét: az elektromos hajtású járművekre, a célfeladatokat ellátó speciális járművekre, valamint a mobilitási szolgáltatásokra.

Kínában jelentősen megugrott januárban az autóeladások száma, amely tízedik hónapja emelkedik, párhuzamosan az ország a koronavírus-járvány utáni, gazdasági helyreállásával.

A decemberihez képest viszont csökkentek a januári kiszállítások.

A Dacia a portállal azt közölte, hogy a járműgyártást február 1-től felfüggesztették, a termelést a félvezetőkkel való ellátottsághoz igazítják, de nem közölték, hogy meddig szünetel a termelés.

A két vállalat a digitalizáció, az okos műszerfalak, az önvezető technológiák és az alacsony szén-dioxid-kibocsátást célzó fejlesztések területein folytat majd stratégiai együttműködést egy új megállapodás alapján.

A Skoda 2020-ban sorban a hetedik egymást követő évben adott el több mint egymillió autót, igaz, tavaly mindössze 4800-zal többet.

A Ford Magyarország szerdai online sajtótájékoztatóján ismertették: a márka 2020-ban 18 782 új személyautót és kisteherjárművet adott el Magyarországon, teljesítve a pandémia miatt módosított tervét, ezzel piaci részesedése 12,52 százalék lett.

A forgalomba helyezett új járművek száma Romániában csaknem 22 százalékkal, 126 351-re csökkent tavaly – közölte hétfőn a romániai járműgyártók egyesülete.