
ITM: 3200 milliárd forintból valósulnak meg útfejlesztések 2024-ig
2010 óta ötszáz kilométer autópálya, autóút épült meg és hatezer kilométernyi út újult meg, míg 2010-ben három országhatár volt elérhető négysávos úton, ma már 6.

2010 óta ötszáz kilométer autópálya, autóút épült meg és hatezer kilométernyi út újult meg, míg 2010-ben három országhatár volt elérhető négysávos úton, ma már 6.

Pénteken éjfélkor lejártak a tavalyi autópálya-matricák, nulla órától már csak a 2020-as úthasználati jogosultságokkal lehet a díjköteles utakon közlekedni.

Teljesen lezárják ma reggel az M1-es autópályát a 43-as és az 55-ös kilométerszelvények között vadkihajtás miatt.

A kormány a közlekedési infrastruktúra minőségét folyamatos bővítésekkel, korszerűsítésekkel közelíti a társadalmi elvárásokhoz, a gazdasági szereplők igényeihez.

Az idei összesítés szerint a december 1-jén indult értékesítés már az első héten csúcsot döntött. Éves e-matricából majdnem 20 ezret vásároltak az autósok.

Ismét zavartalan a forgalom az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Táborfalvánál, ahol péntek éjjel egy baleset miatt teljes útzár volt.

Mennyibe kerül az autópálya matrica a környező országokban? Az éves matricák árait hasonlítottuk össze Ausztria, Szlovénia, Csehország, Szlovákia, Románia és Magyarország viszonylatában. Nem árulunk el

A munkálatok a tervek szerint november közepéig tartanak.

Fontos tudni, hogy az e-matricát a díjköteles útra történő felhajtás előtt meg kell vásárolni.

A terveknek megfelelően erősítették a NÚSZ ellenőrzési tevékenységét, mert az elmúlt években emelkedett az utakat fizetés nélkül használók száma.

A baleset 2019. március 5-én 3 óra 50 perc körül történt. Egy személyautó csúszott a szalagkorlátnak.

Stefan Mandachi vállalkozó egy méter hosszú autópályát építtetett tiltakozásul amiatt, hogy Moldva az ország egyedüli olyan történelmi régiója, ahol még nem épült autópálya.