
A kaposvári Szabadságfa lett az év fája
Az Ökotárs Alapítvány online szavazásán 4431 szavazattal nyerte el az Év Fája címet.

Az Ökotárs Alapítvány online szavazásán 4431 szavazattal nyerte el az Év Fája címet.

Két kategóriában már korábban kiderültek a győztesek: az év felfedezettje az Acoustic Planet, az év dala Pápai Joci Az én apám című száma lett.

A Mizse 1,5 literes szénsavmentes természetes ásványvíz nyerte el „Az Év Terméke Díj 2019” elismerést azzal, hogy az Inspira Visionary Research által végzett közvélemény-kutatás eredményeként megszerezte a szénsavmentes kategória első helyét.

Az I-Pace a brit autógyár első elektromos meghajtású autója, és egyben az első, amelyik az év autója címet is megkapta.

A díjazott termékeket a fogyasztók döntését elemző Inspira Research reprezentatív, 2000 fős kutatása alapján választották ki.

Tizenhetedik alkalommal jelenik meg az antológia, és a költészet napján, április 11-én megrendezendő Versmaratonon 12 órán át maguk a szerzők olvassák fel a válogatásban szereplő műveiket.

Az OTP Bank Liga utolsó fordulóját az MTK-Paks mérkőzés döntötte el.

Idén a miskolctapolcai Barlangfürdő nyerte el az Év fürdője címet, mivel a legtöbb közönségszavazatot kapta a május 1-jétől augusztus 31-ig tartó versenyben.

Szombaton a Miskolci Nemzeti Színház társulata a Déryné-kertbe várta közönségét, ahol késő estig tartottak az új évadot beharangozó programok.