
Licitre bocsájtja balatoni üdülőit az MNV
A kikiáltási árak széles spektrumon mozognak, ezért magánszemélyek is találhatnak elérhető áron üdülőt, ilyen például a 14,5 millió forintos balatonfüredi ingatlan.

A kikiáltási árak széles spektrumon mozognak, ezért magánszemélyek is találhatnak elérhető áron üdülőt, ilyen például a 14,5 millió forintos balatonfüredi ingatlan.
November 18-tól jövő év február közepéig a reggeli indulási időpontok változatlanok, míg az utolsó kompok mindkét irányból egy órával korábban futnak ki.

Az április és a május még hűvös volt, de a nyári hónapokban az átlagnál több fokkal magasabb középhőmérsékletet mértek.

A Bahart évente 400-450 millió forint fejlesztésre képes önerőből, ami kevés.

Egy 50-70 négyzetméteres ház vagy apartman vételára 28-40 millió forint között mozog, míg egy hasonló méretű ingatlan bérlése a szezonra 450-600 ezer forint.

Elsősorban a tánccsoportjainkba járó fiatalokat invitáltuk, akik ápolják az anyanyelvet, a magyar kultúrát, a legtöbb magyar településről voltak résztvevők.

Idén 5 ezer tonna szőlőt szüretelnek le, ami 250 kamionnyi mennyiségnek felel meg, ehhez 3 nagyteljesítményű saját és két bérelt szüretelőkombájnt használnak.

A legdrágább épület jelenleg egy szecessziós vadászkastély, amelynek ára 2 milliárd forint.

A hatósági tapasztalatok összegzése alapján a révfülöpi RÉV Büfé lett az első, Zamárdin a Sarok Büfé a második, a harmadik a balatonszárszói Róza Mama Büféje.

Külföldi élsportolók hajlandók akár havi több ezer eurót is kifizetni egy olyan Balaton-parti házért, ami medencés, szép állapotú és központi helyen van.

A tavaly nyári utasszámok azt mutatják, hogy beváltak az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztései, valamint az értékesítési újdonságok.

A hatóság emberei főként arra kíváncsiak, hogy a vállalkozások átadják-e a nyugtát, a számlát vevőiknek, bejelentették-e alkalmazottaikat.