
Szilveszter éjjelére 60 százalékkal többen foglaltak szállást
Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt a foglalások száma időarányosan

Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt a foglalások száma időarányosan

Zalaegerszeg felé is lehet Okosjeggyel utazni, közel 620 ezer Okosjegyet vásároltak eddig a MÁV-START járataira.

Nem a határon túlról érkezők pörgetik az ingatlanpiacot, akik mégis vásárolnak, azokat főképp Budapest érdekli, és szinte mindannyian készpénzben fizetnek.

Kiemelkedő forgalmat hoz a négynapos hosszú hétvége a szálláshelyeken; Eger, Gyula, és Budapest vezetik jelenleg a legkeresettebb úti célok listáját.

Hétfőn kezdetét vette a Miskolci Kamarazenei Nyár rendezvénysorozat. Augusztus 22-26 között mindennap ingyenes koncertek várják a zenebarátokat.

Esténként tovább jár a balatoni komp, a hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrendszerinti hajók Fonyód és Badacsony között, és több kikötőből indulnak már járatok – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.

Szigetüzemű hidrometeorológiai és vízminőségi kutatóállomásokat adtak át a Balaton négy eltérő tulajdonságokkal jellemezhető medencéjében: Siófok, Balatonszemes, Szigliget valamint Keszthely térségében.

Az országos látogatószám egynegyede itt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban koncentrálódik.

Elindult a nevezés az idei Balaton-átevezésre, az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseménye július 30-án várja résztvevőit Zamárdiban.

A Balatonnál az idén is jóval kevesebb nádat aratnak le, mint amennyi szükséges lenne, mert a munkát az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) eszközök híján saját maga nem tudja elvégezni.

A tó nyugati és déli partjainál jelent meg.

Az Afrika felől érkező forró levegő hatására 28,9 Celsius-fokosra melegedett csütörtökre a Balaton vize – tájékoztatta a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-t