Nagy István: a külkereskedelmi többlet több mint felét az agrárium adja az idén
Nagy István köszönetet mondva ezért a teljesítményéért úgy fogalmazott: a gazdák 2019-ben nehéz körülmények között, sok kihívás mellett, ám mégis sikeresen dolgoztak.
Nagy István köszönetet mondva ezért a teljesítményéért úgy fogalmazott: a gazdák 2019-ben nehéz körülmények között, sok kihívás mellett, ám mégis sikeresen dolgoztak.
Novák Katalin elmondta, az Országgyűlés előtt van az a törvénymódosító javaslat, amely lehetővé teszi a diplomás gyed igénybevételét akkor is, ha valaki az egyetem alatt, vagy közvetlenül az egyetemet követően gyermeket vállalt, nem ment vissza a munkaerőpiacra, és újabb gyermeke születik.
Magyar halat a nagyobb áruházakban és a piacokon is mindenütt lehet kapni, karácsony közeledtével pedig ideiglenes árusító helyek is létesülnek országszerte – tette hozzá.
Az áremelési szándék az iparban és a kereskedelemben jelentősen erősödött, az építőiparban és a szolgáltató szférában viszont kissé gyengült.
Csallóköz és Szigetköz természeti és kulturális értékeinek bemutatása, a határmenti térségek együttműködésének előremozdítása a célja a Cultractive-kezdeményezésnek.
A válaszadók többsége, 78 százaléka szerint az általános iskolások többet költenek édességre és rágcsálni valóra, míg a divatos, márkás ruhákra egyértelműen az idősebb korosztály vágyik.
A vállalkozói közterhek mérséklésével, az adócsökkentésekkel a kormány már évek óta segíti a vállalkozókat, a gazdaságvédelmi akciótervben további adócsökkentéssel és fejlesztési adókedvezménnyel támogatják őket – mondta az államtitkár.
Az őszi ingatlanpiacon egyértelműen érezhető a babavárós vevők megjelenése.
A mező- és erdőgazdasági területek ára – az előző két év 22, majd 5,6 százalékos növekedése után – átlagosan 11 százalékkal nőtt tavaly, ezen belül a szántó ára 10 százalékkal emelkedett, így egy hektár szántóföld átlagára 1,5 millió forint volt.
A Greentechnic Hungary Kft. márciusban a Nógrád megyei Szügyben nyitott meg 16,5 megawattos napelemparkot.
Az euró jegyzése 335,44 forintra emelkedett este negyed nyolckor a reggel nyolc órakor jegyzett 334,77 forintról.
Idén a mintegy 400 ezer tonna szőlőtermés alapján várhatóan 3 millió hektoliter körül lesz a hazai bortermelés, a borászok jó évjáratra számítanak.