Intelligens üzemet fejleszt az ESZO Kft.
A 2022 végén záruló projekt eredményeképpen felállítanak egy innovatív vállalati üzleti modellt, a gyármodellt.
A 2022 végén záruló projekt eredményeképpen felállítanak egy innovatív vállalati üzleti modellt, a gyármodellt.
2010 óta ötszáz kilométer autópálya, autóút épült meg és hatezer kilométernyi út újult meg, míg 2010-ben három országhatár volt elérhető négysávos úton, ma már 6.
A tájékoztatás szerint a projektre, azaz a csapadékvíz elvezetésének második ütemére csaknem 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a derzsi önkormányzat.
A kórháztól mindössze 300 méterre lévő új épületben tanácsadó helyiség, munkaszoba, méhnyakszűrésre alkalmas vizsgáló, gyermekváró, mellékhelyiségek, mosdók és babakocsi-tároló is épült.
Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár szerint a jövőben is kiemelten fontos lesz a sport és testmozgás népszerűsítése.
A Nagyvállalati Beruházási Támogatásnak köszönhetően Magyarországon a következő három évben összesen 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg.
A Magyar Fejlesztési Bank 1490 milliárd forint keretösszegű finanszírozási csomagot bocsát a magyar vállalkozások rendelkezésére összehangolt hitel-, tőke- és garancia programokon keresztül.
Az idén 3,2 százalékra csökkenhet a magyar gazdaság növekedési üteme, de az uniós átlag is elmaradhat a korábbi várakozásoktól.
Budapesten a megkérdezett háztartások 16, a megyeszékhelyeken 26, az egyéb városokban 18 és a községekben 20 százaléka készül felújításra.
Az Egészséges Budapest Programban fővárosi és Pest-megyei kórházak, országos intézetek és szakrendelők informatikai eszközei újulnak meg 2026-ig.
A VW konszern nem vesz szén-dioxid kvótát, az innovációban keresi a szabványoknak való megfelelést, végigmenjen a karbonsemleges mobilitáshoz vezető úton.
A 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságot Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pozsonyban és Kassán rendezik január 13. és 30. között.