
Liget Budapest – 2023-ig megnyit az összes intézmény
A jövő év közepéig az összes nagyberuházás elkezdődik a Városligetben, a fejlesztések kétharmada pedig már most épül vagy elkészült, így várhatóan 2022-re valamennyi új épület állni fog.

A jövő év közepéig az összes nagyberuházás elkezdődik a Városligetben, a fejlesztések kétharmada pedig már most épül vagy elkészült, így várhatóan 2022-re valamennyi új épület állni fog.

A projekt 22 utcát érintett, a zöldterületi nyílt árkok visszaállításával, az átereszek, kapubejárók átépítésével jól működő, a felesleges vizet elvezető rendszert alakítottak ki.

A Huawei tavaly csaknem 70 milliárd dollárért vásárolt alkatrészeket, ebből 11 milliárd dollárért amerikai cégek szállítottak.

Az intézet ezeken kívül az egyetemekkel együttműködve szeretne segítséget nyújtani a hazai művészettörténész-képzésben.

Elmondta, a legutóbbi időkig olyan információk voltak, hogy nem lehet a 3-as metró szerelvényeibe klímaberendezést beépíteni.

Az Inzi Controls többek között az Audi, a Volkswagen, a Continental beszállítója, illetve a Bosch technológiai partnere.

A Szentháromság-templom szentelésére a 777.évben került sor 2018-ban.

A római kori forrásokból megkezdték a pihenőtó kialakítását. A tavat tápláló forráskút 23,4 fokos

A bölcsőde új munkahelyeket teremt,ami fontos a magas munkanélküliségtől sújtott járásban.

Miskolc a Modern városok programnak köszönhetően,újabb beruházásokat hajthat végre.

Együttesen több száz milliárd forintos magyarországi nagyberuházást tervező japán cégekkel tárgyalt a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Japánban.

A kedvező üzleti klímát leginkább a döntően, vagy részben külföldi tulajdonban lévő, a döntően exportáló, illetve az 50 főnél nagyobb méretű cégek jelzik.