
A világon egyedülálló neutronkutató labor épül Martonvásáron 1,8 milliárd forintból
1,8 milliárd forintos beruházás indul Martonvásáron, amelyhez 1,3 milliárd forint uniós forrást nyert a tulajdonos konzorcium.

1,8 milliárd forintos beruházás indul Martonvásáron, amelyhez 1,3 milliárd forint uniós forrást nyert a tulajdonos konzorcium.

Uniós támogatással korszerűsítik a csongrádi Körös-toroki üdülőterület alapinfrastruktúráját, kiszolgálóegységeit, valamint látogatóközpont is épül.

Az első járatát május 4-én indította a dallasi székhelyű társaság. A Boeing 767-300-asai október 28-ig, a nyári menetrend végéig járnak a két város között.

499,4 millió forint értékű állami támogatásból szépülnek meg Mezőtúr zöldterületei és a Vadászház.

Zalaegerszegen nyitotta meg új telephelyét a műemlék épületek nyílászáróit, valamint bútorokat és belsőépítészeti elemeket gyártó Bíbor-Fa Bt.,

A hazai gazdaságban a technológiai hozzájárulások egyre nagyobb szerephez jutnak a termelékenység javításában.

Gombatermesztő- , feldolgozó- és kutatóközpontot, valamint komposztgyártó üzemet épít a Fungaria Bio Zrt. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban.

A magyar kormány három év alatt folyósítja a támogatást egy kulturális központ építéséhez a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön.

Megkezdődött a bajnai Sándor-Metternich-kastély és a körülötte lévő park felújítása. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg a következő években.

A Holnemvolt Vár egyik zónájában az állatkert felidézi az egykori vurstli letűnt világát is, az 1908-ban létesült, kívül-belül felújított Schäfner-körhintával, a régi hordóval, és több más hagyományos játéküzemmel.

Elkészült a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház új óvodája, a csaknem 323 millió forint értékű beruházást Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára adta át hétfőn a nyírségi megyeszékhelyen.

Nyolc héten belül megkötik a megállapodást a a moszkvai Vnukovo repülőtér 25 százalékos tulajdonrészének a megszerzéséről Katarban.