
AM-államtitkár: az agrárium megduplázta teljesítményét 12 év alatt
Az agrárium teljesítménye 2010 óta a kétszeresére nőtt, a szektor beruházásai hetven százalékkal, az agrárexport pedig nyolcvan százalékkal bővült ez idő alatt.

Az agrárium teljesítménye 2010 óta a kétszeresére nőtt, a szektor beruházásai hetven százalékkal, az agrárexport pedig nyolcvan százalékkal bővült ez idő alatt.

Világszínvonalú fejlesztéseket jelent Zalaegerszegen a Rheinmetall harcjárműgyára és a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya, amelyek együttesen több mint 100 milliárd forint értékű beruházással valósultak meg.

Az agrártárca 2019 óta a haszongalamb vásárlásához is nyújt hozzájárulást, évi mintegy 50 millió forint összegben

A Bástya parkban játszótér, sportpálya, tanösvény – városfal, gyilokjáró -, kilátópont, vízjáték és várostörténeti galéria is helyet kapott.

Bruttó 1,64 milliárd forint európai uniós támogatásból 9,7 kilométernyi út újul meg Békés megyében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) szerdán közleményben az MTI-vel.

195 millió forintos támogatásból megvalósult csapadékvíz-elvezető rendszert adtak át a Tolna megyei Csikóstőttősön.

Egy csoportszobával bővítették a bölcsődét a Békés megyei Kondoroson, a beruházást 137 millió forint európai uniós támogatásból valósították meg.

Két csoportszobás bölcsőde épült 199,8 millió forint európai uniós támogatásból a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonszentmiklóson.

Kerékpárút épült 241 millió forint európai uniós és állami támogatással a Bács-Kiskun megyei Jakabszálláson.

Elkészült a csapadékvíz-elvezető hálózat első üteme Rákócziújfaluban a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert több mint 142 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból.

Az újHÁZ Centrum felmérést is készített az áremelkedések hatásairól. A visszajelzések szerint a felújítást vagy építkezést tervezők is főképp az áraktól, a szakember- és alapanyaghiánytól tartanak.

Több évtizedes probléma, hogy az építőipari beruházások ára rendszeresen magasabb a tervezettnél, és ez későn derül ki.