
Kövér László: a magyar bor az elmúlt 30 évben újjászületett és töretlenül fejlődött
Az elmúlt harminc évben a magyar bor újjászületett, töretlenül fejlődött, és egy emberöltőnyi idő alatt győztessé vált a minőség forradalmában – mondta Kövér László.

Az elmúlt harminc évben a magyar bor újjászületett, töretlenül fejlődött, és egy emberöltőnyi idő alatt győztessé vált a minőség forradalmában – mondta Kövér László.

Bor.hu címen hivatalos honlap jött létre a magyar szőlők, borok és borvidékek bemutatására.

Kitért arra is, a hazai borfogyasztás lehetne egy kicsit nagyobb, hiszen jelenleg 21-23 litert fogyasztanak fejenként az elvárható 25-30 liter helyett.

Dr. Konkoly Mihály, a Kárpátok Bora Külhoni Magyar Borászati Adatbázis program koordinátora vetített prezentáción mutatta be a magyarországi borpiac működését.

Idén a mintegy 400 ezer tonna szőlőtermés alapján várhatóan 3 millió hektoliter körül lesz a hazai bortermelés, a borászok jó évjáratra számítanak.

A szekszárdi kadarka az egyik legősibb magyar borfajta, hungarikum, olyan jegyeket hordoz, amelyek a világ semmilyen más borában nem fedezhetők fel – mondta.

A Budavári Palotában vasárnapig 200 kiállító várja az érdeklődőket boraival, ételeivel, emellett 4 színpadon 40 produkciót is bemutatnak a Budapest Borfesztiválon.

Napjainkban három körzetben folyik a termelés, az ászári, a neszmélyi és a tatai hegyközségben. A borászokat a Neszmélyi Borút Egyesület fogja össze.

Idén 5 ezer tonna szőlőt szüretelnek le, ami 250 kamionnyi mennyiségnek felel meg, ehhez 3 nagyteljesítményű saját és két bérelt szüretelőkombájnt használnak.

A közlemény szerint a társaság villányi telephelyén 650 millió forint vissza nem térítendő uniós fejlesztési forrásból, mintegy 670 millió forint hitelből és 25 százaléknyi önerő felhasználásával összetett élelmiszeripari beruházást indult el.

A Lidl Magyarország Európa-szerte 14 országba 165-féle magyar bort exportált az elmúlt évben.

Demeter Zoltán 26 éve vesz részt tevékenyen Tokaj-Hegyalja életében, pincészetét 1996-ban alapította.