
Közzétették a csíksomlyói István, a király előadás felvételét
Aki lemaradt augusztusban a csíksomlyói István, a király rockopera előadásáról, megnézheti most felvételről a teljes produkciót

Aki lemaradt augusztusban a csíksomlyói István, a király rockopera előadásáról, megnézheti most felvételről a teljes produkciót

Illés-estet tartanak az Egyfeszt Összművészeti Fesztiválon.

6 koncert és 19 színházi előadás szerepel a programban.

Különleges esemény lesz a Sportarénában.

40 évvel az első szegedi elóadás után ismét a Dóm színpadon látható

A magyar könnyűzene legendás előadói avatták fel hétfőn a Magyar Zene Háza új programhelyszínét, az intézmény Nekünk írták a dalt! című időszaki kiállításának Klubterét.

Február 25-én este nagyszerű programmal várja az Illés-dalok kedvelőit a Miskolci Illés Emlékzenekar (MIEZ). Első koncertjét 2006-ban adta a Miskolci Illés EmlékZenekar, azóta pedig az

Imádom a történelmet, és büszke is vagyok a történelmünkre. Diákként érdekesnek találtam, most meg teljesen a „rabja” vagyok.

A koronavírus miatt árván maradt gyerekek megsegítésére szólal meg jótékonysági koncerten az István a király.

Szörényi Levente és Bródy János Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján komponálták az István, a királyt most Forgács Péter rendezésében láthatja a közönség.

Gyöngyösi Levente készített szimfonikus átiratot Szörényi Levente-Bródy János rockoperájából, amit operaénekesek közreműködésével mutatnak be az Erkel Színházban.

Kedvencekkel ünnepli jubileumát a Művészetek Háza. Érkezik többek közt Szulák Andrea, Bródy János, Rúzsa Magdi, Anna and the Barbies, Boban Markovic, Kiscsillag, Péterfy Bori és a Love Band, Bangó Margit, a „SUKHISVILI” Grúz Állami Népi Együttes, Recirquel Újcirkusz Társulat és a Dumaszínház.