
FKF: készültségben a várható havazás miatt
Budapesten éjszaka havazás várható, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. munkatársai és célgépei „bevetésre készen várják a csapadékot”.

Budapesten éjszaka havazás várható, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. munkatársai és célgépei „bevetésre készen várják a csapadékot”.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke elmondta, hogy a Kovács Ottó vezette Egri Úszóklub versenyzőinek a Duna Arénában biztosítottak vízfelületet.

A budapesti időfutam útvonala a Hősök teréről indulva érinti a magyar főváros legrégibb hídját, az Alagutat, és ezt követően kanyarodik fel a budai Várba.

A Mónika nem akar a földön járni című film egy harmincas transz nő musicalbetétektől sem mentes álomszerű kálváriáját mutatja be.

A Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon a bővítésnek köszönhetően szombati és vasárnapi közlekedési napokon a Nyugatiból 1:43-kor új személyvonat indul Szolnokra.

A Ryanair légitársaság elnézést kér az érintett utasoktól amiatt,hogy egy járata 6 órát késett.

Közel 300 kiállító várja az érdeklődőket a négynapos FeHoVa kiállításon, amelynek tavaly 55 ezer látogatója volt, a szervezők idén is hasonló érdeklődésre számítanak.

Fakidőlések miatt jelentős késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest-Szeged és a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalakon.

A koronavírus-fertőzés elleni fellépés segítésére dolgozott ki cselekvési tervet tizenkét fővárosi önkormányzat.

Látogatási tilalmat rendeltek el a Honvédkórház több osztályán az influenza miatt péntektől.

Kónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere néhai politikustársát méltatva hangsúlyozta: Szabad György, „aki okkal sorolható a nemzet nagyjai közé”.

A Liget Budapest projekt keretében épülő intézmény 2021 második felében nyithatja meg kapuit a látogatók előtt.