
Futóverseny miatt lezárásokra kell számítani Budapesten
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a „15 év – 15 km” elnevezésű futóverseny miatt délelőtt rövidített útvonalon közlekedik néhány járat.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a „15 év – 15 km” elnevezésű futóverseny miatt délelőtt rövidített útvonalon közlekedik néhány járat.

Egészséges az ivóvíz Budapesten, alacsony az ólomtartalma, amelynek kioldódása elsősorban a víz összetételétől függ. Minél lágyabb és minél savasabb az ivóvíz, annál erősebb a kioldódás, míg a kemény víz vízkőréteg kialakításával csökkenti az ólom kioldódását a csövekből.

A 13. alkalommal megszervezett kilenc egyidejű gyalogos zarándoklat résztvevői városszéli plébániákat, kegyhelyeket keresnek fel útjukon, egy-egy szakasz körülbelül húsz kilométer.

Európa-napot tartanak Budapesten, a Szabadság téren, ahol koncertekkel, változatos családi és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket.

A Ludovika Fesztivál része a 100 napos ünnepség, amely a tisztavatásig hátralévő időt jelöli. A fesztivál szombati programja is ehhez kapcsolódik.

Haditechnikai és légi bemutatót tart jövő hétvégén a budaörsi repülőtéren a Magyar Honvédség május 21., a honvédelem napja alkalmából.

Eredményt hirdettek a Versmaraton programsorozat kísérőrendezvényeként zajló HangHordozók – Énekmondók versenyének döntőjében.

Budapesten kerül megrendezésre FitBalance Aréna életmódfesztivál, mely ingyenes, de regisztrációhoz kötött a résztvevők számára.

Pótlóbusz közlekedik péntektől vasárnapig esténként a 3-as, a 24-es, a 28A és a 62A villamos egyes szakaszán karbantartás miatt.

A velencei kalmárt a Vígszínházban, a Homemade című előadást a Víg Házi Színpadán láthatjuk.

Átadták a televíziós forgalmazású alkotásoknak járó Magyar Filmdíjakat, 45 kategóriában osztottak elismeréseket.

Budapest-Belgrád vasútvonal lesz a selyemút leggyorsabb európai belföldi szakasza, Magyarország tud profitálni ebből.