
Évfordulót ünnepel a kórház
A Vadaskert az ország egyik legnagyobb ambuláns kapacitással bíró közfinanszírozott ellátást biztosító intézménye, mely szakszerű ellátásr nyújt családoknak és gyermekeknek.

A Vadaskert az ország egyik legnagyobb ambuláns kapacitással bíró közfinanszírozott ellátást biztosító intézménye, mely szakszerű ellátásr nyújt családoknak és gyermekeknek.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő.

A Főtáv Zrt. közölte, hogy hétfőn Pesten és Budán egyszerre több helyszínen kezdődik meg a fővárosi hőgyűrű kivitelezése, Budapest több pontján is távhővezetéket építenek.

Óbuda egész olvasóközössége számára nagy öröm, hogy hosszú évek után az épület visszakapta egykori kulturális funkcióját.

A társulat titkos szavazása alapján a Havas-B.Kiss-díjat Pájer Alma Virág színművész, a Kovács János-díjat pedig Cserneczki Sándor színpadmester kapta.

Szombattól egészen szeptemberig pótlóbuszok közlekednek Budapesten a nagykörúti villamosvonalak egy szakaszán, a körúton buszsávot alakítanak ki.

Turisztikai előirányzatok az idei 26 milliárd forint helyett jövőre 122 milliárd forintból gazdálkodhatnak.

A buszoknak a Liget-projekt építési munkálatai idejére a 2 kilométerre lévő, Népstadion melletti parkolót jelölték ki.

A Normcore a kortárs divatelmélet egyik kifejezése a végletesen egyszerű, szélsőségesen normális öltözködés eszköztárának leírására.

A Nemzeti Összetartozás Napján, vagyis hétfőn rajtol Budapestről az az 500 kilométeres futás, amelynek kettős célja, hogy felhívja a figyelmet a véradás fontosságára, valamint adományokat gyűjtsön a kárpátaljai Ráton megépült Szent Mihály Rehabilitációs Központ javára

Felújítják a 4-es és 6-os villamos vonalát, ezért korlátozzák a forgalmat a Nagykörúton.

A hétvégén kettős ünnepet tart a honvédség, ahová színes programokkal várják az érdeklődőket és a családokat.