
Bogaras Napok Miskolcon
Bogaras programok várták az érdeklődőket a miskolci Factory Arénában, ahol interaktív kiállításon három napon át ismerkedhettek az ízeltlábúak világával.

Bogaras programok várták az érdeklődőket a miskolci Factory Arénában, ahol interaktív kiállításon három napon át ismerkedhettek az ízeltlábúak világával.

Három napon át színes programokkal vár az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár a Papp László Budapest Sportarénában.

A tavasz első hírnökei közé tartoznak a kucsmagombák, velük ismerkedhetnek az érdeklődők április 6-án és 8-án két, míg április 7-én három alkalommal.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és családtagjaik is csatlakoztak a világrekord-kísérlethez.

A már megszokott programok mellett több újdonsággal, színjátszó- és rajzpályázattal, valamint a Petőfi-emlékévhez kapcsolódó városnéző túrával is készülnek a huszadik Kiskunfélegyházi Libafesztiválra, amelyet szeptember 7-én és 8-án rendeznek meg.

Rengeteg érdeklődőt vonzott Miskolcra a régiségek vására. Újra elfoglalták a Széchenyi utcát a portékáikat kínálók, és a keresztutcák is megteltek árusokkal.

6 kívül-belül feldíszített, zárt és fűtött kocsival közlekedik 2017. november 23 – december 17. között, mindennap 4 alkalommal.

A háromnapos kiállításon közel 40 méteres, digitálisan vezényelt terepasztalon közlekedtek az élethű szerelvények.

Szépkorúaknak szervezett játékos vetélkedőt a B.A.Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és Miskolc város önkormányzata

Vonatozást és egész napos kirándulást kínáltak a szervezők a Bükkben.

Egyre népszerűbb és hónapról hónapra növekszik a miskolci régiségvásár mérete.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadik legnépesebb városa, Kazincbarcika is megteremtette magának a saját fesztiválját, melynek programjában ötvöződik a képző- és az előadó-művészet. A rendezvény ideje alatt tovább színesednek a házfalak, lépcsők, utcabútorok, a színpadokon pedig a legismertebb magyar előadók lépnek fel.