
Földcsuszamlás Kínában, több halálos áldozat is van
A kedd este történt természeti csapás helyszínéről eddig 11 túlélőt sikerült kimenteni az odavezényelt mentőalakulatoknak.

A kedd este történt természeti csapás helyszínéről eddig 11 túlélőt sikerült kimenteni az odavezényelt mentőalakulatoknak.

A projekt 22 utcát érintett, a zöldterületi nyílt árkok visszaállításával, az átereszek, kapubejárók átépítésével jól működő, a felesleges vizet elvezető rendszert alakítottak ki.

A meteorológusok megfogalmazása szerint a ciklon „lassabban halad, mint egy kerékpáros”, és még mindig Louisiana állam fölött van, de rendkívüli esőt zúdít a korábbi esőzések miatt már víz alatt álló városokra.

Az előrejelzés szerint vasárnap a leghidegebb órákban 9-18 fok lesz.

Hajnan tartomány kedden a legenyhébb, kék riasztást adott ki egy közelgő tájfun miatt.

Akkor jellemzően 100 és 200 milliméter feletti értékeket mértek. 2010 az évszázad legcsapadékosabb évének mutatkozik – jegyezte meg.

A Szárazságban is eredményesen című konferencián a mezőgazdasági öntözésről,és a megfelelő talajművelésről is szó esett.

A sok esőt a cseresznye is megsínylette,így a tavalyi árakhoz képest valószínűleg drágább lesz.

Az Országos Vízjelző Szolgálat folyamatosan figyelemmel kíséri a végbemenő folyamatokat és naponta elemzi a kialakult helyzetet.

A projekt célja a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztetett városrészeken koncentráltan megjelenő társadalmi-fizikai-gazdasági problémák komplex kezelése a területen élők társadalmi integrációjának elősegítéséhez.

Leginkább a Bükk központi részén hullott extrém mennyiségű csapadék, de a Mátra környékén is kialakult 50 milliméternél több csapadékot okozó felhőszakadás.

Nagy pusztítást okozott a hirtelen érkezett áradás Keszthelyen, a sáros víz a Balaton-parti vasútvonalig ér.