
Kikaptunk Csehországtól
Egy perccel a vége előtt még 3-3-as döntetlenre állt a meccs, de az utolsó percben három találat is született, és a magyar labdarúgóválogatott végül egy góllal kikapott.

Egy perccel a vége előtt még 3-3-as döntetlenre állt a meccs, de az utolsó percben három találat is született, és a magyar labdarúgóválogatott végül egy góllal kikapott.

A cseh, lengyel és magyar történészek emlékeztettek a Varsói Szerződés hadseregeinek bevonulására Csehszlovákiába és a prágai tavasz erőszakos leverélésre.

A programra húsz olyan egyetemistát választottak ki, aki főleg társadalom- és politikatudományi érdeklődésű, és nyitott arra, hogy ezekről a témákról tartson és hallgasson előadásokat.

Eva Zaoralová, a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál korábbi művészeti igazgatója szerinr Milos Forman egyike a világ filmművészete legnagyobb rendezőinek.

Néhány napja egy cseh portál szavazást indított Európa adventi villamosai között, hogy megtalálja a legszebb karácsonyi villamost

Hétvégén rendezték meg Debrecenben a XV. Országos Mazsorett Bajnokságot, ahová 21 településről érkeztek csapatok, hogy összemérjék tudásukat.