Kendi Lajos: „Számomra az éneklés egy kifejezési forma”
Az operaénekessel a Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettünk.
Az operaénekessel a Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettünk.
Új magyar operát vittek színre Miskolcon.
Miskolci Nemzeti Színház: Magával ragadó hangulatban elevenedik meg 1914 őszének Kolozsvára a Hunyady Sándor-novella alapján készült operában.
Gyöngyösi Levente készített szimfonikus átiratot Szörényi Levente-Bródy János rockoperájából, amit operaénekesek közreműködésével mutatnak be az Erkel Színházban.
A cirkuszhercegnő népszerűsége az 1926-es bécsi premier óta töretlen. Kálmán Imre melódiái fordulatos történettel párosulnak.
Évadot beharangozó sajtótájékoztatót tartott a zenekar. Lesz Hooligans Symphonic show is.
Vidám zenés programmal csináltak kedvet az új évadhoz Miskolcon.
Először mutat be Wagner-operát a Miskolci Nemzeti Színház, így érthető az izgalom, ami A bolygó hollandi premierjét körül veszi.
Két új produkció kerül a közönség elé márciusban a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában: egy Weber-opera Cser Ádám rendezésében és egy Caragiale-vígjáték, amit Rusznyák Gábor állít színpadra.