
Pátkai Rozina negyedszer is amerikai zenei díjat kapott
Negyedszer nyert Independent Music Awardsot a magyar dzsesszénekesnő, Pátkai Rozina.

Negyedszer nyert Independent Music Awardsot a magyar dzsesszénekesnő, Pátkai Rozina.

Több területen adták át az Innovációs Díjat, a 2017. évi Innovációs Nagydíjat a Richter Gedeon Nyrt. nyerte el.

Hernádi Judit kapta idén a Psota Irén-díjat, amit a színházi világnapon vehetett át.

Az Olaszországban 2018. január 9-13–án megrendezett labdarúgó tornát kiemelkedő teljesítményévek a borsodi Rendőr-főkapitányság csapata nyerte meg.

A Vállalkozók Országos Szövetsége B.-A.-Z. Megyei Szervezete minden évben 3 kategóriában meghirdeti a legjobbnak járó kitüntetést. Három-három jelölt versengett a díjért, és a győztesek nettó egymillió forintot, egy érmet és Mancs mentőkutya szobrát vehették át.

Simicskó István honvédelmi miniszter adta át Kriza Ákosnak a kitüntetést.

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján vehette át Rusznyák Gábor rendező a Kivilágos kivirradtig produkcióért járó elismerést Budapesten. Idén a Miskolci Nemzeti Színház nyerte el a Színikritikusok Díját a legjobb előadás kategóriában.

Megtartotta idei évadzáró társulati ülést a Miskolci Nemzeti Színház.

Miskolc hét különböző programjáért kapott gyémántot, így elnyerte a „Marketing fővárosa 2017” címet.

A városnapi események után az Avasi Borangolás nevet viselő rendezvénnyel folytatódott a szórakozás.

Tripláztak a miskolci Jegesmedvék, harmadszorra nyerték meg a Mol Ligát.

Szombaton a Miskolci Nemzeti Színházban ünnepélyes keretek közt átadták a Vállalkozók Országos Szövetsége megyei szervezetének elismeréseit. A gálaesten 4 kategóriában nyújtották át a szervezők a díjakat a nyerteseknek.