
Legjobb és leggyorsabb vezetékes hálózat díjat nyert a Telekom
A Telekom vezetékes hálózata immáron több mint 4 millió gigabitképes hozzáférési ponton keresztül érhető el a háztartások és vállalkozások számára.

A Telekom vezetékes hálózata immáron több mint 4 millió gigabitképes hozzáférési ponton keresztül érhető el a háztartások és vállalkozások számára.

Kihirdették a Varázslatos Magyarország pályázat eredményét és kiosztották az év legjobb természetfotósainak járó díjakat. A versenyre mintegy kétszáz fotós több mint háromezer fényképe érkezett.

Tarolt Londonban az Egyik csata a másik után című film, Leonardo DiCaprio és Sean Penn közös alkotása hat díjat hozott el.

Már megvannak a jelöltek, az Arany Málna-díjat március 14-én adják át Los Angelesben, ahol kiderül, mely filmek és alkotók kapják meg a 2025-ös év legrosszabb filmes címeit.

Kiosztották a Golden Globe-díjakat, Leonardo DiCaprio filmje gyűjtötte be a legtöbbet. Tarolt az Egyik csata a másik után című fekete komédia.

Kapu Tibort, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta idén a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.

A Bethesda Akadémia programja érdemelte ki idén az AIPM díját az egészségügyi intézmények kategóriában.

Díjat nyert Pozsgai Zsolt Földindulás című filmje, Bordán Irén és Koncz Gábor színművészek különdíjat kaptak.

Három különleges fafajta szállt versenybe november végéig a természetbarátok voksaiért.

Az irodalom, zene, színház és a tánc területén kiemelkedő alkotói tevékenységet végző művészeket díjaztak a Pesti Vigadóban.

Három kategóriában adták át a nyerteseknek a Kultkikötő közönségdíját, ez a fesztivál 20. évada.

Krasznahorkai László kapta idén az irodalmi Nobel-díjat, a regényéből készült Valuska című operát októberben 3 alkalommal láthatja a közönség az Eiffel Műhelyházban.