170 éve járt Miskolcon Petőfi Sándor
Petőfi bebarangolta Magyarországot, élményeit pedig 18 úti levélben foglalta össze. A Miskolcon és környékén eltöltött idő eseményeit a X. levélben írta le.
Petőfi bebarangolta Magyarországot, élményeit pedig 18 úti levélben foglalta össze. A Miskolcon és környékén eltöltött idő eseményeit a X. levélben írta le.
Sajtótájékoztatón ismertették a várat üzemeltető cég munkatársai és Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere a tervezett változtatásokat. A Modern városok program keretében folytatódhat a Diósgyőri vár rekonstrukciója és számos hozzá kapcsolódó fejlesztés. A beruházás 6 milliárd forintba kerül, amihez 4,5 milliárd forintot az állam ad.
Dél-Franciországból, Arnas városából érkezett az Ecce Musica énekkar és adott hangversenyt a Diósgyőri vár lovagtermében. Az est folyamán a lovagi kultúra, a romantikus és a kortárs zene darabjai mellett Kodály egyik kórusműve is felcsendült.
Már a 20. Borsodi Fonó Folk Fesztivál kerül megrendezésre június 3. és 5. között a Diósgyőri várban. Látványosságban és koncertekben most sem lesz hiány: a vár épületében, a vásártéren és a Lovagi tornák terén zajlanak majd a különféle programok.
Pálinkamustrát rendeztek a Diósgyőri várban, ahol 300 mintát véleményezett a zsűri.
A miskolci származású énekessel a Diósgyőri várban, a karácsonyi lemezbemutató koncertje előtt beszélgettünk.
Idén augusztusban ismét nagy sikerrel mutatták be a Királydombon Szörényi Levente és Bródy János remekművét. A produkció most országos turnéra indul, az előadások dirigensével, Báthori Lóránttal a Diósgyőri várban beszélgettünk.
20 éves koráig Miskolcon élt, a művésszel Diósgyőrben beszéltgettünk.
Tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre július 3-án és 4-én a Borsodi Fonó Folkfesztivál.