Új autókat kapott szponzorától a DVTK
32 új járművel támogatja a DVTK sportolóit a Volkswagen, a lillafüredi Hotel Palota előtt mutatták be az új autókat
32 új járművel támogatja a DVTK sportolóit a Volkswagen, a lillafüredi Hotel Palota előtt mutatták be az új autókat
Megkezdődött a téli felkészülési időszak a DVTK labdarúgói, szakmai és egészségügyi stábjai számára.
Szlovákiába és Törökországba utaznak edzőtáborozni a DVTK focistái, a tréningek mellett öt mérkőzést is játszanak.
Folytatódni látszik a DVTK sikersorozata. A Magyar Kupa 7. fordulójában legyőzte a Balassagyarmat gárdáját
Rablótámadás következtében 27 éves korában elhunyt a Diósgyőri VTK korábbi labdarúgója, Georges Griffiths. Az elefántcsontparti sportolót hazájában csütörtökön két fegyveres férfi megállította és dulakodást követően lelőtte.
Az OTP Bank Liga 11. fordulóját megelőzően Bódog Tamás szakmai igazgató sajtótájékoztatóra várta az újságírókat.
Előfordulnak rosszabb fázisok, jobb fázisok, de rendkívül fontos nekünk, hogy a szurkolók – még egy rosszabb fázisban is – ott legyenek mellettünk.
Három fordulón vannak túl az NB I-es bajnokságban a DVTK labdarúgói. Két győzelem, egy döntetlen az eredmény.
Itt került először levetítésre a DVTK Aranycsapatról készült DVD.
Szabó Tamás, a Diósgyőri VTK ügyvezetője néhány fontos változtatásról tájékoztatta az elmúlt héten a sajtót. Bódog Tamás vezetőedző szakmai igazgató is lett, Veréb György kapusedző – a legendás Aranycsapat egykori kapusa – pedig szakmai tanácsadóként segíti a klub munkáját a jövőben.
Az OTP Bank Liga utolsó fordulóját az MTK-Paks mérkőzés döntötte el.
Nagy a tét. Továbbra sem tudni, melyik csapat marad bent az első osztályban.